2015. március 27., péntek

Újra itt

Kedves Olvasóim!


Kinek öröm, kinek bánat, hogy visszatértem. Nagyon- nagyon sajnálom, hogy ennyit kimaradtam, de sajnos nem sok idom van, ugyanis most lesz majd a ballagásom és hát szeretném minden időmet a barátaimmal tölteni, mivel jövőre mér szét széled az egész osztály. Tehát most újra megnyitom blogomat, ami még több szaftosabb sztorit fog rejtelmezni.



Pusszi: Petra ;)

2015. január 24., szombat

1 hónap

Sziasztok!


Sajnos időt kell tőletek kérnem, mivel most nagyon fontos a továbbtanulásom! Fizikai alkalmásági vizsgálatra is kell készülnöm, meg nyelv vizsgámra is úgyhogy, sajnos most erre nincs időm, hogy hozzak részeket, ezért megfogadtam magamnak, hogy amint újra visszatérek, stressz meg ilyenek nélkül, akkor minden hétfőn és szombaton fogok részeket hozni! :)
Köszönöm megértéseteket: Petra ( szerkesztő) :*

2014. november 23., vasárnap

6.Fejezet

Hűvös szellő suhant végig a házban, kirázott a hideg kinyitottam szemem, de jobb lett volna csukva tartani...
Azt hittem csak álmodom, mert az egész ház szinte a feje tetején állt,  a szekrényekből kiboritva minden, a
tévémet nem vitték el, tehát akkor valamit kerestek és nem lopni jöttek. De hogy a francba nem ébredtem fel? Hisz nem kis zaj lehetett, ha csak be nem altatóztak...

Meg sem mertem mozdulni, csak ültem és benyomtam a 911-et a telefonomon. Gyorsan elhadartam, és mondták hogy azonnal kijönnek a helyszinre. Néztem ki a fejemből és vártam a rendőrautók hangos,vinnyogását. Hála Isten egy 5 perc múlva hallottam a szirénákat a felhajtón,vártam hogy berontsanak, és meg is történt, semmi kopogás, semmi bekiáltás, hanem egyből fegyverekkel befutottak a nappaliba. Olyan nyolc óra körül lehetett.

Gale is itt volt, amint belépett az ajtón egyből felém futott.
-Hogy vagy?- térdelt le elém, és megfogta a kezem.
-Jól..-igazából eléggé sokkos állapotban voltam, és még csak annyi sem zavart, hogy fogta a kezemet. Eléggé váratlan volt, amikor magához húzott, adni akartam egy pofont neki, de hagytam had örüljön a feje, lehúzott az ölébe és úgy szoritott, mintha plüss mackó lettem volna. Olyan jó érzés volt, ahogy hallottam, hogy hogyan vette a levegőt és hogyan fújta ki, az a férfias illat, egyszerűen magával ragadott ez a pasi...

Legalább 2 percig ültem az ölében, majd betoppant a főnököm is.
-Jó reggelt!- köszöntött minket.
-Jó reggelt főnök úr!
-Mi történt itt? Hogy-hogy nem hallotta meg a lármát?
-Hát eléggé úgy néz ki hogy betörtek, de nem értékeket akartak elvinni, hanem valamit kerestek, de hogy mit azt nem tudom. Valószinüleg altatót lőttek belém, vagy pedig tényleg elég halkak voltak.. Szerintem jobb lesz ha körbenézek, hogy mi hiányzik.- magukra hagytam őket, és felvonultam az emeletre ahol legalább öt rendőr  mászkált. Beléptem a szobámba, ott nem voltak rendőrök, de fent viszont minden a helyén volt, mintha itt nem is jártak volna. Teljesen úgy volt a szobám, ahogy hagytam tegnap este.

Átvizsgáltam a fiókjaimat is és minden ugyan úgy volt, tehát itt fent nem is jártak. Átmentem a fürdőbe, ott viszont tényleg minden polc félig letörve, a zuhanyzókabin ajtaja betörve, nem is birtam tovább bent maradni. Kivágtam a fürdőszoba ajtaját és lefutottam a lépcsőn, Gale épp a főnökkel beszélt, a nyomozók meg csak álltak és egy külön csoportot alkotva elkezdtek beszélgetni. Felment a pumpa az agyamban, mit képzelnek ezek magukról.
-Kávét az urak nem óhajtanak? - szakitottam félbe a beszélgetésüket.- Hahó emberek azonnal álljanak neki dolgozni, meg van rá az engedélyem, hogy bárkit kirúgja, úgyhogy ne kockáztassunk jó? Különben is nem kávézni, vagy pofázni jöttek ide vagy rosszul tudom?- még a főnök is rám figyelt. Ez az igy kell figyelmet teremteni magunknak.-Szóval!? Ne csak álljanak gyerünk munkára!-tapsoltam kettőt, nem kellett töbször mondani, mindenki elkezdett nyomokat keresni. A főnök megindult felém, de nem ért ide mert egy kolléga utána kiáltott, hogy talált valamit. Oda futottam én is, egy öngyújtót találtak, ami nem az enyém volt mert még soha nem láttam olyat, hál Isten egy nyom amin elindulhatunk.

Az öngyújtót beküldtük a laborba, hogy vegyenek róla lenyomatot. Még most sem jöttem rá, hogy mi kelhetett annak az embernek, érték az biztos nem, mert a pénzem is megvan, a telefonom, a laptopom, a tévé és még sok más ugyan ott van ahol hagytam őket. Iratokat kerestek, de miért pont azt? Ez az ügy elég bonyolultnak minősült, nem volt alapunk, nem tudtunk gyanakodni, más választás nem volt, minthogy várni a labor eredményt. Kettőig kint voltak a helyszinelők, de Gale ott maradt velem egész este. Amikor az utolsó kollégáim is kiléptek az ajtómon, lehuppantam puha kanapémra. Gale a konyhából sétált oda hozzám, egy narancs üditővel megtöltött poharat.
-Tessék! Igyál!- nyomta kezembe határozottan, majd lecsüccsent mellém
-Köszi!- hálás pillantást vettetem rá. Nem értem miért ilyen kedves velem, rájöttem hogy kedvel és az az igazság, hogy én is őt. Amióta megismertem teljesen elgyengültem, teljesen megváltozott az életem.
-Mesélj a családodról! Hogyhogy nem velük élsz?- hirtelen nem tudtam neki mit válaszolni, lejátszódott a fejemben a jelenet.A gyomrom liftezni kezdett, azt hittem kidobom a taccsot, de örülök hogy nem..
-Meghaltak...-ennyi bőven elég lesz egyszerre. Elkeseredetten néztem fel rá.
-Ó, sajnálom!
-Semmi baj! Már elég rég volt! És a tieid vagy te velük élsz?
-Én most költöztem el tőlük nem is olyan régen.- mondta mosolyogva. Hallgattunk, csak ültünk és figyeltük a hireket az ultra lapos tévémben. Emésztettük a hallottakat, és a történteket. Elég rendes volt a főnök és adott nekem egy hét szabadságot. Vagy tiz percig bámultuk a tévét és csak lestem mikor éreztem, hogy Gale keze az enyémen helyezkedik el. És a legdurvább az volt, hogy nem húztam el a kézfejemet az övé alól.

Egy kicsit közelebb húzódtam hozzá, ő is felém és olyan közel ültünk egymáshoz, hogy egy boritékot nem lehetett elcsúsztatni közöttünk. Éreztem a leheletét, ahogy kifújja a levegőt a hajamba, erre kirázott a hideg. Nevettünk, beszélgettünk, és volt olyan pillanat is amikor csak néztünk ki a fejünkből, mintha krumplik lettünk volna.  Amikor már egész álmos voltam, be kucorogtam az ölébe, ő pedig körém csavarta kezeit, biztonságban éreztem magam, mondom teljesen megváltoztat ez a fiú. Totál elfelejtettem azt ami aznap történt, csak ő volt az elmémben. Evvel az eszement pasival a fejemben aludtam el, elég könnyen.

2014. november 18., kedd

2nap

Mindössze két napot kérek tőletek és ígérem hozok nektek részeket! Pusszi

2014. augusztus 18., hétfő

4.Fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a negyedik részt remélem tetszik majd nektek,  kérlek titeket komizzatok és pipáljátok véleményeiteket. Jó olvasást! :)

Anyám sikoltva menekült be a pajtába, a lábam a földbe gyökerezett. Aztán egy dörrenés és a test élettelenül hullott a földre. Könnyeim nem tudtak apadni, úgy éreztem mintha a szívem ketté hasadna. Legeslegbelül felemésztett a pokoli kín. Nem kellett tovább szenvednem, mert az ébresztő órám felriasztott.  Csak egy lidérc álom volt.

A ruhám csurom víz , mondjuk nem csodálom, így hogy újra átéltem anyám halálát. Az arcomra tapadtak vizes tincseim, bementem fürdőszobámba és megmosakodtam. Homlokom tűz forró volt és amikor felnéztem a tükörbe egy hulla sápadt arc pillantott vissza rám. Nagy nehezen kitántorogtam vissza a szobámba, hogy felöltözzek, de hirtelen fekete pöttyöket láttam és olyan volt mintha a szobám egy ringlispil az egész forgott. Botladozva megtaláltam az ágyamat és nagy puffanással leültem rá. Egy kicsit vártam, majd nagy nehezen fölálltam. Oda szédelegtem a szekrényemhez, amelynek ajtaja halk nyikorgással tárta elém a gardróbom tartalmát. Kivettem egyenruhámat és próbáltam felcibálni magamra, ami nem nagyon jött össze. Ennyire gyengének még soha nem éreztem magam, mint most. Le voltam teljesen lassulva, a ruhát végül úgy döntöttem, hogy majd később felveszem, addig megreggelizem. A lépcsőről majdnem leestem, bár az utolsó lépcsőfokról le is  sikerült.  A konyhába tartottam, amikor halk kopogást hallottam a  bejárati ajtóm felől. 

Gondoltam, hogy ki lehet az, természetesen új munka társam Gale.  Oda vánszorogtam az ajtóhoz és nagy nehezen kinyitottam. 
-Mit akarsz?- kérdeztem tőle nem túl kedvesen. 
-Jöttem, hogy elvigyelek dolgozni.-az arcomat vizsgálta.
-Minden oké veled Helena? Nagyon sápadt vagy! - jaj ne észre vette, nem szabad mutatnom neki, mert akkor azt fogja hinni, hogy gyenge vagyok.
-Persze, hogy minden oké Gale!- mondtam neki, kicsit hisztérikusan. Felemelte szemöldökét és végig mérte egész testemet.

-Még mindig pizsiben vagy? Hiszen már kilenc óra van!- ó a francba már annyi az idő? Uha tényleg nagy késésben vagyunk.  Megindultam fölfelé a lépcsőn de megint azok a fránya fekete pöttyök és most a lépcső forgott ezerrel. Gale máris ott termett mögöttem és még mielőtt lezuhantam volna elkapott. Izmos karjába zárt és magához szorított, tiltakozni nem tudtam, hisz minden erőm elhagyott. Fejemet mellkasához nyomtam.
-Megvagy!-suttogta halkan. Aztán másra nem emlékszem.

Amikor felébredtem a saját ágyamban feküdtem, nem egyedül. Ugyan is Gale  mellettem derekamat átkarolva pihent. Bele könyököltem és ő azonnal el engedett. 
-Végre felébredtél!- mondja és felül. Én is követem az ő példáját és megpróbálok felülni, majd ránézek.
-Mit keresel te az én ágyamban?- kérdeztem tőle idegesen. Vállába boxoltam és feltételezem, hogy fájt neki, mert felkiáltott.

-Ezt most miért kaptam? Örülj neki, hogy elkaptalak, amikor éppen a lépcsőről zuhantál lefelé. És még azt mondtad, hogy jól vagy!- majd megforgatta a szemét.
-Ó én hősöm!- majd észhez kaptam.
-Mennyi az idő? A munka! Gale ki fognak rúgni!- számra tette kezét. Elütöttem és szemöldökömet  felhúzva fordultam felé.- Mi van?
-Elintéztem a melót! Azt mondtam, hogy betegek vagyunk.
-Én nem vagyok beteg!- erre felnevetett és kikászálódott az ágyamból. Most hová megy? Nem akarom, hogy elmenjen, ezt komolyan én gondoltam. Megvagyok én huzatva? Soha nem voltam szerelmes és nem is akarok az lenni, de valahogy akarnám, ha maradna. De ezt nem mondhatom neki.
-Szerintem jobb lesz ha lelépek, pihenj csak, majd holnap jövök, gyógyulj meg!- puszit adott a homlokomra. Pfuj azonnal letöröltem, majd felálltam én is.

-Izé, ...- kérdőn nézett felém, nem nagyon szoktam semmit se megköszönni, de ezt meg szeretném neki. -szóval köszönök mindent.- végre kinyögtem.
-Igazán nincs mit!- akkor okés, nagyon mást nem tudok mondani, miről beszéljek vele? Ez így eléggé gáz. -Nincs kedved eljönni eljönni velem vacsorázni?- Váratlan volt a kérdése. Jesszusom ez most randi? Én nem akarok vele kajálni!
-Nincs!- vágtam rá azonnal, de megbántam. -De mint kollégák elmehetünk, azonban te fizetsz!- felröhögött én úgy szint.
-Persze! Főnök asszony.- majd meghajolt.- Akkor nyolc óra megfelel?- bólintottam, majd intettem, hogy fáradjon ki! Az ajtó becsapódott, tehát elment. Csodálkozom rajta, hogy nem vagyok rosszul, ez a pihenés jót tett nekem.  Most remélem nem azt fogja várni, hogy kinyalom magam pl.: magassarkút húzok, vagy netán kisminkelem magam. Egy egyszerű farmert meg egy converse cipőt fogok felvenni és kényelmes felsőt. Ez nem randi lesz hanem egy vacsora a munkatársammal, kivel még csak barátok sem vagyunk. Felfutottam az emeletre, gyorsan lezuhanyoztam, majd bementem szobámba, bebújtam a takaróm alá és pihentem egy kicsit. Kedvenc törölközőm volt körbe tekerve testemen, Eva adta nekem amikor 18 éves lettem.

Elszundítottam mikor megébredtem akkor láttam, hogy már fél nyolc van. Felöltöztem és lementem a nappaliba. Telefonomat a zsebembe vágtam és egy kicsi időm még volt így hát elmosogattam. Gyorsan megfésültem a hajamat  és fogat is mostam egy kicsit kihúztam a szememet szemtussal, ennyi sminket engedek meg magamnak. Több idő nem maradt, mert már csöngettek is, pontban nyolc órakor. Egyenesen az ajtóhoz rohantam, kitártam az ajtót  és elképedve bámultam Galet, aki egy hatalmas nagy vörös rózsa csokorral állt az ajtóban. Édesen rám mosolygott én meg be mutattam neki. Tökéletesen elrontottam a pillanatot, én már csak ilyen vagyok.

-Rózsa? Ez most komoly?- jelentősen  néztem rá.
-Kidobhatom, ha szeretnéd- már indult is az autója mellett álló kuka felé. Megfogtam a felkarját, ami elég izmos volt, úgy tartottam vissza.
-El ne dobd!- mondtam neki röhögve.- De nem kellett volna!- mondtam neki. Soha nem kaptam még senkitől virágot. Mi ütött belém, elfogadom a vacsora meghívását meg a csokor virágot is. Talán kezd megpuhulni a szívem, hisz már 23 éves vagyok és még egy barátom sem volt.
-Igazán szívesen!- kivettem kezéből a legalább 50 szál rózsát. 
-Gyere be!- hívtam be házamba. A konyhában váza után kutattam, majd mikor találtam egyet, háromnegyedig megtöltöttem vízzel, majd leraktam az étkező asztalra. Gale oda jött hozzám a konyhába és figyelte mit csinálok, és amikor kész lettem, megálltam előtte.
-Mehetünk?-kérdezte mire megfogta derekamat, gyomron vágtam, hangosan felnyögött, nem törődtem vele, egyenesen ki indultam.

-Na mivan nem jössz?- kérdeztem huncutul mosolyogva. Nem vagyunk annyira jóban, hogy fogdosson. Remélem leszünk, de most csak mint kollégák megyünk vacsorázni. Röhögve kijött, oda fordult hozzám, olyan közel volt az arca az enyémhez, hogy orrunk  összeért.
-Egyszer még megszerezlek!- suttogta. A gyomrom forogni kezdett, éreztem, hogy pír önti el arcomat. Közelebb hajoltam hozzá, úgy hogy szánk súrolta egymásét.
-Azt megnézem!- mondtam majd kitértem előle és egyenesen a kocsihoz mentem és beültem. Követte példámat, a motor hangos brümmögéssel  éltre kelt és elindultunk. Az út szótlanul telt, majd egyszer csak megérkeztünk egy útszéli kis faházikóhoz. Tetszett a hely, az épület előtt egy hatalmas tó terült el. Az étterem hangulatosan ki volt világítva, soha nem hallottam erről az étteremről. A bejárat fölé fel volt függesztve egy tábla amin az állt: arany kapu.

-Mi ez a hely? -kérdeztem felé fordulva.
-Nem tetszik? 
-Nagyon, egyszerűen gyönyörű! De soha nem hallottam róla. Honnan tudsz a létezéséről?-kérdeztem, mire csak megvonta a vállát. Akkor maradjon csak titok. Bementünk az étterembe és mindenki üdvözölte Gale-t. Egytől- egyig  még a vendégek is. Leültünk egy asztalhoz, amely számunkra szimpatikus volt.
-Itt mindenki ismer téged? 
-Nem egészen , például azt a pasit és a csajt nem ismerem!- oda mutatott a jobb sarokban ülő párosra. Szem forgatva fordultam vissza felé.
-Jó estét! Mit hozhatok önöknek?- kérdezte a pincér aki időközbe ide ért hozzánk. Még meg se néztem az étlapot, így könnyű lesz választani. Mielőtt szemügyre vehettem volna az ételeket, addigra Gale már választott is.

- Bolognai spagettit szeretnénk és egy üveg vörös bort. Lehetőleg szárazat! Köszönjük!- mondta majd intett, hogy elmehet. A pincér vette az adást és eliszkolt.
-Azt hallottam ez a legfinomabb kaja itt!- honnan tudta, hogy ez a kedvenc ételem és, hogy ezt a bort szeretem a legjobban. Jó nyomozó ez a srác. Kezdem megkedvelni. -Hogy érzed magad?- kérdezte, én már meg is felejtkeztem a ma reggeli rosszullétemről. 
-Tökéletesen, most már legalább nem szédülök, meg a fejem sem olyan tűzforró.- mondom és közben végig engem néz. Végre meghozzák a vacsoránkat amint a felszolgáló jó étvágyat kíván és lelép, én azonnal neki állok enni, nagyon éhes voltam. 
-Mmm, tényleg nagyon finom!- mondom.
-Ugye? Én meg mondtam.- mondta majd folytatta az evést, én úgy szint. Eddig soha senkinek nem engedtem, hogy elhívjon vacsizni, de pont neki igen. 

-Miért én?- kérdezem tőle hát ha tudja mire gondolok. De szerintem nem tudja, mert szemöldökét felvonva néz fel rám.  Legyintek, és tovább folytatom az evést, közben a szemem sarkából látom, hogy önt a vörösborból. Belekortyolok a vörös lébe, egész finom volt. Már egy kicsi hús volt a tálamon, de nem bírtam belőle enni. A villámat vízszintesen helyeztem el a tányéron jelezve, hogy befejeztem. Figyeltem Gale mozdulatait, és láttam, hogy ő is végzett vele.  Intett a pincérnek, aki azonnal jött és elvitte a tányérokat. 
-Milyen volt a "baráti"vacsora?- kérdezte kaján vigyorral az arcán.  

-Jól éreztem magam.- erre csak bólintott és kérte a számlát. Nem figyeltem mennyit  fizetett de nem lehetett olyan nagyon drága. Megköszöntük a vacsit és elindultunk kifelé az autóhoz, beültünk és szótlanul utaztunk haza. Mikor feljárt a beállómra, rögtön ki is ugrottam a járműből. Utánam jött és elém lépett. Mélyen belenézett a szemembe, és volt egy olyan érzésem, hogy meg akart csókolni, ezért kiraktam magam elé kezemet, hogy kezet fogjunk. Vette a célzást és beletette kezét az enyémbe, kicsit megszorítottuk és el is engedtük.
-Jó éjt Gale!- köszöntem el tőle.
-Jó éjt Helena!-majd sarkon fordult és elhajtott az autójával. Én meg felfutottam a lépcsőn és beléptem a házba. Nem jutottam el a szobámig, ezért a kanapéra dőltem és ott aludtam el, eléggé elfáradtam.

2014. július 22., kedd

3.Fejezet

Sziasztok! 

Mivel a múltkori rész nem sikerült valami hosszúra, ez sem lett valami hosszú ezért a negyedik rész előbb jön! Jó olvasást! :)





 *Gale szemszöge*

   Megöltem egy embert, aki nagyon fontos volt az életemben. 

Viharos este volt, éppen Aeronnal bújócskáztunk az udvarunkon. Anyu kiszólt, hogy menjünk már be. Mire mi mindig azt mondtuk:
-Mindjárt, csak egy utolsó kör.- aztán persze folytattuk tovább a játékot. Csak 8 évesek voltunk. Anyu még egyszer szólt nekünk, de mi nem hagytuk abba. 5 perccel később a házunk mellett álló hatalmas tölgyfába belehasított a villám. A fa szinte felsóhajtott, majd hangosan földet ért. Nagyon megijedtem, de mire megfordultam, hogy Aeron miként reagálta le, arra már eltűnt. Féltem, hogy mi történhetett vele. 

Anya kifutott és üvöltött nekem, hogy most azonnal menjek be a házba. Én meg csak futottam és futottam, közben kiabáltam:
-Aeron! Aeron! Hol vagy? Ez nem vicces!- sehonnan nem jött válasz. Vissza- vissza néztem a házunkra, már alig látszott, de én rohantam tovább. Egyszer csak azt hallottam, hogy valaki kiabál:
-Gale! Itt vagyok a bokorban!- felszántottam a rétet, olyan gyorsan futottam.
-Mi történt veled? Már minden hol kerestelek...-és akkor megláttam, hogy egy nagy ág rá esett a lábára és moccanni sem tudott, szerintem  eltörött  neki.
-Mindjárt jövök és hozok segítséget! Ne moccanj!-bólintott én meg rohantam a házunk felé, anyám kint várt rám. Amikor oda értem, jól fejbe vert és nem hagyott szóhoz jutni.
-Anya...- félbeszakított.
-Mit képzelsz magadról? Rám hoztad a frászt!- majd megölelt.
-Anya Aeron bajban van!- Eltolt magától és azonnal nyúlt az orvosi táskájához, mivel ápoló volt.
-Hol van?-kérdezte és már indult is az ajtó felé. 
-Gyere utánam!- mondtam majd elindultam oda ahol Aeront láttam utoljára.


Oda értünk és amikor széthúztam a bokorot, akkor láttam, hogy Aeron feje szinte kitekerve volt.
-Ne, ne!- Sírtam és tudtam, hogy ez az én hibámból halt meg.. Anya megvizsgálta és azt mondta, hogy:
-Nyugodj meg nem a te hibád volt!- majd felemelt és haza vitt. Lerakott az ágyamba, és ott sírtam. Ő ment szólni Aeron szüleinek.
A holttestet elvitték és másnap már meg volt a temetése, amire persze én is elmentem. El kellett kísérnem utolsó útjára, a legjobb barátomat.

Dehogy, hogyan került a bokorba az még ma is rejtély számomra. Aztán a temetés napján az újságban olvastam, hogy azon az éjszakán nem csak Aeron halt meg hanem nem messze, egy faluval arrébb megöltek egy egész családot és egy kislányt még keresnek mert annak a holtteste nem volt ott..



2014. július 21., hétfő

2.fejezet

               
Sziasztok! 

Sajnos nem tudtam előbb részt hozni mivel nem voltam itthon. De most írtam nektek, úgyhogy kérlek titeket, hogy a véleményeiteket osszátok meg velem. Nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek ez a rész. Amúgy  aki úgy gondolja, kérem  iratkozzon fel! :)






Helena Ramsay vagyok, 23 éves és az FBI-nak dolgozom. Az életem fenekestül felfordult, attól kezdve hogy Eva rám talált az erdőben. 18 éves koromban én voltam a klán legerősebb tagja, mivel olyan kiképzést kaptam. Nem voltak velem kedvesek, sem megértőek, hanem durvák és kegyetlenek. De jobb volt így mint hogy még a mai napig is sírnék.

Az FBI-hoz 20 évesen kerültem oda, tehát már három éve vagyok nyomozó. Rengeteg kitartásnak köszönhetem azt, hogy idáig eljutottam. Van pár nyálas ember, de többen vannak a  hozzám hasonlóan mogorvák. A főnököm egy igazi pióca, minden energiámat leszívja.


Máma össze hívtak minket, mert felvettek egy újoncot aki valamelyik  kollégám vagy akár nekem adják oda pár ként. Remélem nem én leszek az a valaki, nagyon nem bírom azt ha  egy ember szerencsétlenkedik. Megjelent a főnök az igazgató az új srác, és az összes dolgozó a nyomozó részlegnél. A srác kicsit sem volt szerény sőt még nagyképű is volt, úgy viselkedett mintha ő lenne a legjobb köztünk.
-Jó reggelt mindenkinek!- próbálkozott a kedvességgel Jeff.- Mint azt már valamennyien tudjátok, új embert vettünk fel. A neve Gale Crusader, 23 éves és eddig még nem dolgozott ilyen nagy jelentőségű cégnél.-majd Galere mutatott aki szinpadiasan meghajolt.
-Sziasztok! Azt hiszem Jeff mindent elmondott rólam.-majd hátrébb lépett. Hű, de bőbeszédű.

Most jön a lényeg, hogy ki lesz az új fiúnak a társa. Reggel 9-kor szinte mindenkinek felment az adrenalinszintje 1000-re. Senki nem  szeretett párban dolgozni, mindenki (köztük én is)  egyedül akart lenni a munkája közben. Most az igazgató szólalt meg:

-Hivatalosan bejelentem, hogy ezentúl Gale Crusader nyomozó párban fog dolgozni....Janett Kanedyvel.-megkönnyebbülés volt az összes kollégám számára, kivéve Janettet. A kiválasztott kollégánk felháborodva lépett az igazgató úr elé és mélyen a szemébe nézett.
-Így akar velem kicseszni?- kérdezte kicsit hangosabban a kelleténél.
-Nem tudom miről beszél!-mentegetőzött Tom.
-Felmondok.-közölte egyszerűen, majd sarkon fordult, ledobta az asztalra a fegyverét, a jelvényét és kilépett az ajtón, amit úgy bevágott, hogy még az ablakok is beleremegtek. Mindenki sokkolva ült a  helyén, még én is meglepődtem. Kevés olyan ember van aki ott merne hagyni egy  ilyen jó munkahelyet, de ő képes volt. Senki nem ment utána, az igazgató, azaz Tom és a főnökünk Jeff, egymásra néztek és susmogtak valamit.
-Itt mindig ilyen nagy hisztik szoktak lenni?- szólalt meg Gale. Na ennyi elég mit képzel ez magáról éppen miatta lépett ki egy igen is jó nyomozó. Felálltam és előre léptem, mindenki engem bámult még az éppen tárgyaló feletteseim is.
-Ide figyelj, ha valami nem tetszik el lehet húzni innen és találni a nagy pofádnak egy megfelelő munkát. Tehát, fogd be a kicsike kis szádat és dolgoz csöndeben vagy amit az imént mondtam. Érted?- kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

-Nekem ne parancsolgass! - mondta szemrebbenés nélkül. A többiek elborzadva tekintettek az előttem álló pasira. Már mondani akartam valamit de az igazgató közbe szólt.

-Akkor, mivel Janett nem fogadta el Gale-t, ezért új párt jelöltünk ki Crusadernek, aki pedig Helena Ramsay lesz.- Ez hihetetlen.- Azért választottuk miss Ramsay-t, mert ő a legalkalmasabb erre a feladatra. Jaj persze mindenre én vagyok a legalkalmasabb, már elegem van, de azért nem mondanék fel. Valahogy csak kibírom ezt az idiótát. Gale annyira nem tiltakozott, sőt még egy picit tetszett is neki a dolog.

Hátat fordítottam mindenkinek s elindultam haza. Kiszálltam az autómból és felfutottam a verandán, kirántottam a zsebemből a kulcsomat, kinyitottam az ajtót. Mögöttem nagy puffanással záródott be. Egyenesen a szobámba mentem fel, átöltöztem kényelmes ruhába. A fegyveremet, meg a jelvényemet betettem a szekrényembe.

Valaki csöngetett. Felnéztem a fali órámra, ami délelőtti 11 órát mutatott. Leszaladtam és kinyitottam az ajtómat. Gale állt előttem kaján vigyorral az arcán. Kissé elszégyelltem magamat, mert elég lenge ruha volt rajtam.
-Mindig ilyen csinos vagy itthon?- kérdezte vadul vigyorogva.
-Mit akarsz itt Crusader? És egyáltalán honnan tudod, hogy hol lakom?- kérdeztem őszinte kíváncsisággal.
-Tudod nem hiába vagyok nyomozó! Ja és csak annyit akartam, hogy holnap hol és hánykor találkozunk?- most komolyan ezért jött ide, hát ez totálisan hülye. Rácsaptam az ajtót.