Sziasztok!
Sok szeretettel köszöntelek titeket a blogomon! Szerintem ez a történet, nem olyan hétköznapi. Mindegy döntsétek el ti, hogy milyen. A részeket meg próbálom egy hónapban kétszer hozni. Ohh és most szólok hogy jövő héten nem tudok részt hozni, ezért most írtam egyet.
*Helena szemszöge*
*Helena szemszöge*
A Pajtánkban voltam, amikor nagy sikoltozás és fegyverdörrenés hallatszott az udvar felől. Azt hittem, hogy a szomszédok szórakoznak, de amikor anyám befutott a pajtába és valaki hátulról lelőtte, akkor tudtam, hogy nem játék. Anyu teste élettelenül esett össze a pajta kemény talajára. 8 éves voltam, nem tudtam mit csinálni. Fájdalom hasított bele mellkasomba, a szúró érzés nem múlott. Odarohantam levegő után kapkodva anyám testéhez..meghalt.
Kegyetlenül sírtam. Az anyukám volt az egyetlen aki foglalkozott velem, és most halott. A gyilkos elfutott, félt attól amit tett. Annyira fájt, senkinek nem ajánlom ezt az érzést. Órák mentek el és még mindig zokogtam, azt kívántam, hogy bárcsak mondta volna akkor hogy szedjem össze magam, még egyszer veszekednénk, majd kibékülnénk. Bár megint sütne nekem valami finomat, vagy csak egy puszit adott volna, de így.. még elbúcsúzni sem tudtam tőle.
Az eső is esni kezdett, és a könnyeim is záporoztak. Kimenni nem mertem, mert féltem, hogy odakint még több halott van. Ennyi nekem bőven elég volt, látnom ahogy meghal az akit a világon a legjobban szerettem. A holttest mellett töltöttem az egész éjszakát, ott éreztem magam biztonságban. Reggel tudtam, hogy nem maradhatok tovább vagy különben végig kellene néznem amint a test elkezd bomlani..
Elindultam, ki a pajtából egyenesen az erdőbe. Még mindig szúrt a mellkasom, de pluszba még amiatt is, hogy ott hagytam a testét az üres és szó szerint kihalt pajtában. Bolyongtam, lehajtott fejjel mentem csak előre. Néha néztem csak fel és fokozatosan az erdő belsejébe jutottam el. Halk mocorgást hallottam az egyik bokor felől, először megijedtem, majd egy nő kiszólt a bokorból:
- Mit keresel erre kislány?- olyan lágy volt a hangja, nem volt okom félni.
-Eltévedtem.- válaszoltam csöndesen és szomorúan. A nő kijött a bokor mögül, szép volt. Hosszú szőke haja kócosan terült el vállán. Kék szeme olyan gyönyörű volt, mint a tenger. A ruhája szakad, szegényes volt.
-A szüleid hol vannak?- közelebb lépett hozzám, majd letérdelt elém.
-Meg...- elcsuklott vékony hangom és sirni kezdtem. Átölelt olyan szorosan, ahogyan csak tudott.
-Hogy hivnak kicsikém?
-Helena.- közöltem egyszerűen.
-Én Eva vagyok!- mondta mosolyogva.
-Gyere velem Helena!- megfogta a kezemet és el is indultunk. A mama arra tanitott ne menjek idegenekkel sehova, de Eva nem volt veszélyes és biztam benne.
Elindultam, ki a pajtából egyenesen az erdőbe. Még mindig szúrt a mellkasom, de pluszba még amiatt is, hogy ott hagytam a testét az üres és szó szerint kihalt pajtában. Bolyongtam, lehajtott fejjel mentem csak előre. Néha néztem csak fel és fokozatosan az erdő belsejébe jutottam el. Halk mocorgást hallottam az egyik bokor felől, először megijedtem, majd egy nő kiszólt a bokorból:
- Mit keresel erre kislány?- olyan lágy volt a hangja, nem volt okom félni.
-Eltévedtem.- válaszoltam csöndesen és szomorúan. A nő kijött a bokor mögül, szép volt. Hosszú szőke haja kócosan terült el vállán. Kék szeme olyan gyönyörű volt, mint a tenger. A ruhája szakad, szegényes volt.
-A szüleid hol vannak?- közelebb lépett hozzám, majd letérdelt elém.
-Meg...- elcsuklott vékony hangom és sirni kezdtem. Átölelt olyan szorosan, ahogyan csak tudott.
-Hogy hivnak kicsikém?
-Helena.- közöltem egyszerűen.
-Én Eva vagyok!- mondta mosolyogva.
-Gyere velem Helena!- megfogta a kezemet és el is indultunk. A mama arra tanitott ne menjek idegenekkel sehova, de Eva nem volt veszélyes és biztam benne.
